Nagyvarad.Net





időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Cikkek : Életmód : Feed RSS

Védjük meg ínyünk egészségét!
Csaknem minden második embert sújtják a fogíny problémáiból eredő kellemetlenségek. Pedig egy kis odafigyeléssel – a fogkő rendszeres eltávolításával, valamint a megfelelő tápanyagok, gyógynövények segítségével karbantarthatjuk a fogínyt.
Kevéssé ismert hormonjaink
Felvidítanak, vagy dühössé tesznek. Ellazítanak, vagy éppen miattuk tűnnek oly nyomasztónak gondjaik. Hormonjainknak mindenhez közük van. A többi között a nemi ösztönhöz, az erős csontozathoz, a stressz leküzdéséhez és a zavartalan anyagcseréhez.
Tippek nassolás ellen
A legtöbb túlsúlyos, illetve súlyfelesleggel küszködő ember diétájában az egyik legnagyobb gond a nassolás, az édességek utáni vágy, illetve az örökös rágcsálhatnék okozza. Nézzük meg, hogy mi is a nassolás. A nassolás előre nem tervezett, magas kalóriaértékű táplálék – sajnos általában üres kalóriák – bevitelét jelenti, vagyis azt, hogy fölösleges tápanyagokat nyújtunk szervezetünk számára.
A szerelem és a boldogság titkai
Vannak olyan hormonok, amelyekről még ma is csak igen csekély a tudásunk. PEA: az így rövidített, feniletaminnak nevezett szerelemhormon szintje, ha szerelmes, megemelkedik az agyában, sőt tartósan magasabb is
Immunrendszerünk és az influenza
Különös és különleges vegyület a szelén: aki okosan használja, sok kórtól megmenekülhet. A hold görög istennőjéről, Szelénéről nevezte el Jacob Berzelius az általa 1817-ben kimutatott, elemzett elemet. Hogy milyen találó a név, csak a későbbi kutatások igazolták.
A zöld tea orvosi szemmel
A zöld teát leginkább a Távol-Keleten, Kínában és Japánban fogyasztják, így a legtöbb orvosi felmérés is a különböző betegségekre gyakorolt hatásáról innen származik. Az elmúlt években az európai orvostudomány is élénk érdeklődést mutat a zöld tea és a benne lévő hatóanyagok iránt.
Téli tanácsok szívbetegeknek
A szív és érrendszeri betegségek vezető helyen vannak a megbetegedések és halálokok terén szerte a világban. Az alábbi összeállítással szeretnék egy kis segítséget adni ahhoz, hogy miként előzhetjük meg ezeknek a betegségeknek a kialakulását és súlyosbodását.


Reklám