Nagyvarad.Net





időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Cikkek : Életmód : Feed RSS

4 csodanövény, amely meggyógyítja a fület!
Csecsemőknél, gyermekeknél, felnőtteknél egyaránt előfordul, erős fájdalommal jár, és annak, aki hajlamos rá, megkeseríti az életét.- a fülgyulladás. Ha Ön is ettől a problémától szenved, de már csalódott a gyógyszerekben, akkor próbálja ki a következő gyógynövényeket! Az egyik leghatásosabb gyógynövény a sokak által ismert és kedvelt körömvirág. Kevesebben tudják, hogy a körömvirág tea jót tesz a fülnek.
Ne tévézz, mert beteg leszel!
A szülőknek drasztikusan csökkenteniük kellene azt az időtartamot, amelyet a gyerekeik a televízió előtt ülve töltenek, a hároméveseknek pedig egyenesen meg kellene tiltani, hogy a készüléket bámulják, legalábbis egy neves pszichológus véleménye szerint. Dr. Aric Sigman úgy véli, a tévézésre szánt idő csökkentése jelentősen hozzájárul a gyerekek egészségének, jó közérzetének javulásához, illetve fejlődéséhez.
Hőségben mindenkinek lemegy a vérnyomása
A hőségben kitágulnak az erek, lemegy a vérnyomás, és a nagy folyadékvesztés miatt besűrűsödik a vér, ami vérrögképződéshez vezethet. Mit együnk, hogy elkerüljük a hőség miatti szívritmuszavart? A hőségben az egészségesek és a magas vérnyomással küzdők vérnyomása is csökken. Ez szédüléssel, szélsőséges esetben akár ájulással is járhat. Az ellenszer azonban nem a fokozott kávéfogyasztás.
Csodát művel velük a csokoládé
A fekete csokoládé rendkívüli mértékben növeli a szívelégtelenség miatt kezelt betegek ereinek rugalmasságát – mutatták ki amerikai kutatók, akik tanulmányukat az European Heart Journal című szaklapban tették közzé. A szívelégtelenség gyógyszeres javítására több hatásos gyógyszert sikerült kifejleszteni, de a kezelés eredményének további javítására még mindig szükség volna.
Hársfavirág: használjuk okosan!
Ki ne fogyasztotta volna meghűlésre, köhögéscsillapításra, izzasztásra vagy akár teakeverékben, élvezeti teaként a hársfavirág teáját? A hársfát a legértékesebb fafajok között tartjuk számon: gyönyörű díszfa, méze a legértékesebbek közé tartozik, de a legtöbben talán a virágját ismerjük, amelyből ősztől tavaszig főzzük a gyógyító teát. Valóban ez talán a leghatásosabb szer – de módjával alkalmazzuk!
Elméletileg minden vírusfertőzést gyógyít az új gyógyszer, a "DRACO"
Egy új gyógyszer képes lehet arra, hogy gyógyítson gyakorlatilag minden vírusfertőzést azáltal, hogy elpusztítja a fertőzött sejteket. Az új széles spektrumú kezelés a vírusok ellen legalább olyan hatásos lehet, mint az antibiotikumok a baktériumok ellen – állítja a Massachusetts-i Technológiai Intézet (Massachusetts Institute of Technology – MIT ) kutatóinak beszámolója.
Diót, mandulát, repceolajat javasolnak az új európai táplálkozási irányelvek
Új európai táplálkozási irányelvek készülnek, amelyek egyik célkitűzése a krónikus, köztük a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése. Ennek érdekében javasolják például, hogy ügyeljünk a megfelelő mennyiségű omega-3-zsírsav bevitelére, azaz fogyasszunk bőségesen tengeri halakat, illetve busát, a napraforgóolaj mellett pedig használjunk repceolajat és lenmagolajat...
WHO szerint a mobiltelefon rákkeltő lehet
A mobiltelefon használata növelheti az agydaganat bizonyos típusainak kockázatát - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) régóta várt, kedden nyilvánosságra hozott állásfoglalásában. Az eddig rendelkezésre álló összes tudományos adat arra utal, hogy a maroktelefont az "esetlegesen rákkeltő" kategóriába kell sorolni - közölte egy 14 ország 31 tudósából álló munkacsoport Lyonban.
Kiderült: a szív intelligens szerv
A Bibliában a szív a személyiség központja. Most tudományosan igazolódott: csakugyan utasításokat küld a többi szervnek, és azok engedelmeskednek. Sőt, a szív parancsa olykor felülírja az agyét. A szívet évszázadokon át az érzelmek, a bátorság, esetleg a bölcsesség központjának tekintették, főként a Biblia szív-fogalma nyomán. A szív több, mint egy közönséges pumpa a test vérellátáshoz...
A betlehemi csillag
Karácsony szimbólumai közül talán a legjellemzőbb a csillag, amely ott ragyogott a betlehemi jászolbölcső felett, s amely utat mutatott a keleti bölcseknek a Megváltó Krisztus Jézus felé. Mit üzen nekünk – késői Krisztus-keresőknek a betlehemi csillag? A csillag mindenek előtt fényt jelent a sötét éjszakában. A csillagok fénye nélkül az éjszaka sötétje nagyon nyomasztó lenne.
A média szerepe a gyerekek fejlődésében
A médiumok, de különösképpen a televízió elterjedésével a szocializáció folyamata, a felnevelkedés feltételei megváltoztak. A naponta több órát televíziót néző gyerekek a fizikai és a társas világról a személyes tapasztalataikon túl nagymértékben – és szinte a legkorábbi életkortól kezdve – a képernyő révén szereznek benyomásokat.
Alzheimerhez vezethet a GPS használata
Lehet, hogy a mobil sugárzása nem tesz jót a fejünknek, de a GPS egységeknek még sugárzás sem kell ahhoz, hogy használatuk súlyos következményekkel, agyi elváltozásokkal járjon. A kanadai McGill egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen hatással járhat a GPS túlzott használata egy átlagos emberi agyra. Ennek érdekében felerősítették a használat során tapasztalt elváltozásokat, és felettébb aggasztó eredményre jutottak.
Tudósok igazolták, hogy a sugárzás mellrákot okoz
Azok a lányok, akik évente részt vesznek mammográfia szűrésen nagyobb valószínűséggel kaptak mellrákot, mint azok, akik nem, derült ki a  New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpont munkatársai által írt cikkből. A publikáció a közelmúltban jelent meg az Annals of Internal Medicine című szaklapban. A rákgyógyászat és a média eltúlozza a mellrák veszélyt.
Egyes ételfestékek veszélyeire figyelmeztetnek
Különféle készételek, üdítő italok és édességek látványos színben kerülnek az üzletek polcaira. A feltűnő szín még az állítólag gyümölcsből készült csemegék esetén is gyakorta valamilyen szintetikus kémiai festéknek köszönhető. A fogyasztóvédők beadvánnyal fordultak az amerikai szövetségi élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatalhoz, az FDA illetékeseihez, hogy sürgősen lépjen a festékek betiltása ügyében.
Gyönyörű, de mérgező
Összesen 365 különböző növényvédő szer nyomaira bukkantak az európai piacokon árult zöldségekben és gyümölcsökben egy vizsgálat során. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szerint a szúrópróbaszerű vizsgálatok 3,5 százalékánál a növényvédő szerek maradványainak mennyisége átlépte a megengedett határértéket. Több mint tizenegyezer szúrópróbaszerű vizsgálatot végeztek...
Kilenc tipp a természetesen fiatal bőrért
Akárhogy is szeretnénk, az időt nem tudjuk megállítani. És ahol a legjobban meglátszik rajtunk az idő, az a bőrünk. Miért van az, hogy a bőrünk öregszik leggyorsabban? Ahogy öregszünk, a bőrsejtjeink egyre lassabban regenerálódnak. Az idő előre haladtával egyre kevesebb hormont termelünk, ami elvékonyítja a bőrt, így az sebezhetőbbé válik. Ráadásul a faggyútermelő mirigyeink is kevésbé aktívak...
Cseresznye, az istenek eledele
A nyár első gyümölcsének nevezik a cseresznyét, ami szép is, ízletes is, így nem csoda, hogy az ókorban az istenek eledelének tartották. Május végén, június elején a korai fajták már beérnek. Frissen a legjobb, de lefagyaszthatjuk, főzhetünk lekvárt, vagy készíthetünk belőle kompótot. A cseresznye (Prunus subg. Cerasus) a rózsafélék (Rosaceae) közé tartozó Prunus nemzetség alnemzetsége.
Földieper gyógyhatásai
Kevesen tudják, hogy az eper nemcsak finom, hanem igazán értékes gyümölcs. A földieper összehasonlíthatatlanul finom íze miatt nemcsak a gyerekek kedvence. Május végén, júniusban jön el a földieper szezonja. A piros, ízletes, fénylő és nedvdús gyümölcs áltermés, elszórt aszmagokkal. Az érési időszak végére a földieper megszedi magát antociánnal, ez a karotinban gazdag színezőanyag adja a gyümölcs színét.
A mértékletesen ivók egészsége bizonyult a legjobbnak
Jobb az egészsége azoknak az embereknek, akik mértéktartóan, de isznak alkoholt, mint az antialkoholistáknak – állapították meg francia kutatók. A szakemberek úgy vélik, nem az alkohol közvetlen hatása okozza az egészségügyi előnyök többségét, hanem olyan közvetett hatások, mint a stressz csökkenése, a több mozgás és a jobb társadalmi helyzet.
Sok antibiotikumot fogyasztunk feleslegesen
A legutóbbi felmérések szerint az Unió legnagyobb antibiotikum-fogyasztója Románia. Az elmúlt évben a lakosság több mint fele szedett ilyen szereket, szemben a 40 százalékos uniós aránnyal. Ugyanakkor sokan orvosi utasítás nélkül használják azokat. Az egészségtelen életmód térhódítása, a nem megfelelő táplálkozás, a stresszhatások mind befolyásolják az immunrendszer nem megfelelő működését.


Reklám