Nagyvarad.Net





időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Tisztelet a bátraknak

Szacsvay Imre szobránál tartották az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ünnepségét Nagyváradon. Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök határon túli magyaroknak szóló üzenetét Albertné Simon Edina kolozsvári főkonzul olvasta fel. „A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt.

Így volt ez 1848–49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet. Ma sincs ez másképp. Tisztelet a bátraknak, akik dacolva minden kockázattal, fenyegetéssel, sutba vágják félelmüket, és a szívükre hallgatva cselekszenek. Velük együtt újra méltó tettet hagyhatunk örökül az utánunk jövőknek: a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét” – állt a kormányfő üzenetében, melyet, akárcsak az ünnepi szónokokat, tapssal fogadott a tömeg.
Elsőként Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Tőkés László elmondta: forradalmár és ellenforradalmár nem ünnepelhet együtt. A politikus szerint Petőfi Sándor Nemzeti dala és a mai román himnusz, Andrei Mureșanu román forradalmár költő  Deșteaptã-te, române! című verse között világos az összefüggés, ugyanis életről és halálról, szabadságról és szolgaságról szól mindkét vers.

Az EP-képviselő után Csóti György, a FIDESZ országgyűlési képviselője mondta el ünnepi beszédét, őt Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia Nagyváradon tartózkodó elnöke és Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke követte, majd koszorúzással zárult az ünnepség, melyen Fábián Enikő színművész, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai, a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok léptek fel.

Megható pillanata volt az ünnepségnek, mikor a dalnokok fellépése közben 48 fehér galambot engedtek felrepülni Szacsvay Imre szobra mellett.

Fried Noémi Lujza
www.reggeliujsag.ro
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Cikkek e kategóriában
Reklám