Nagyvarad.Net





időjárás Nagyváradon

Bejelentkezés

E-mail cim


Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Városrendezés Nagyváradon: eltűnnének a történelmi épületek

Lakóházakat és történelmi jelentőségű épületet is lebontana Nagyvárad belvárosában Ilie Bolojan polgármester azért, hogy egy kerékpárútnak helyet biztosítson. A váradi önkormányzat jelenleg az általános városrendezési terven dolgozik.

Ebben szerepelne a civilek és környezetvédők által régóta hiányolt kerékpárút-hálózat is, amelynek egy szakaszát a Pece-patak partján már el is kezdték építeni. A polgármester elképzelése szerint a pálya a főtéren is keresztülfutna, ehhez azonban a számára kijelölt Kert (Avram Iancu) utca túl szűkös. Bolojan állítása szerint az előzetes tervek elkészítésével megbízott cég javasolta azt a megoldást, hogy az utca egyik oldalán álló négy házat bontsák le, így kiszélesíthető az úttest, és elfér a kerékpárút.

Azontúl azonban, hogy az emeletes házak számos család otthonául szolgálnak, az utca a műemléki védettséggel rendelkező váradi történelmi belváros része, így itt bármilyen bontás törvénybe ütköző. Újságírói felvetésre szerdai sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan azt felelte, a bontásra külön engedélyt kérne a művelődésügyi minisztériumtól.

Az ügyben kikértük Sárközi Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő véleményét, ő ugyanis egészen a tavalyi önkormányzati választásig a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány elnökeként tevékenykedett, mostanra azonban alapítványi tagságától is megfosztották. A tanácsos kijelentette: komolytalannak tartja Bolojan felvetését, annál is inkább, mert műemléki övezetben házat bontani büntetőjogi vétség, másfelől nem reális egy kerékpárutat fontosságban az épített örökség fölé helyezni.

Mindazonáltal úgy vélte, az egyelőre csak elképzelés szintjén létező terv megakadályozására civil összefogásra lesz szükség, amenynyiben pedig konkrét lépésekre kerül sor az önkormányzat részéről, az RMDSZ európai fórumokhoz fordul segítségért.

A Kert utca a város főterét, a Szent László (ma Unirii) teret köti össze az egyetemhez és a köztemetőhöz vezető fasoros Rulikowski úttal (Armatei Române). Itt található Nagyvárad egyik legrégibb fennmaradt háza, illetve egy, román szempontból jelentős saroképület, amely a városvezetőség által elhelyezett emléktáblát is viseli. A tábla azt jelzi, hogy abban az – 1860-ban épült és jelenleg igen rossz állapotban lévő – épületben működött a Nicolae Jiga Alapítvány kollégiuma, ahol a városban tanuló román egyetemisták lakhattak egészen 1884-ig, amikor az internátus átköltözött egy másik épületbe.

kitekinto.hu
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Cikkek e kategóriában
Reklám